Támop 2011-2012


A tartalomhoz

Közzétételek


NÓGRÁDKOMP -TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0189


1.sz. tájékoztató



Tisztelt Érdeklődők!

Mint ahogyan az a honlapunkon megtekinthető anyagokból is látható, az előző két tanévben iskolánk sikerrel vette a Nógrádkomp - oktatási innováció címet viselő pályázat adta nehézségeket. A programot az idén is folytatjuk, az alábbiak szerint:
A szociális-, életvitel- és környezeti kompetenciaterület bevont csoportjai a 9. E és 10. B osztály.
A szövegértés - szövegalkotás, illetve a matematika - logika kompetenciaterület teljes tanórai lefedettséggel történő megvalósításában az alábbi osztályok érintettek:
9.A, B, C, D, E, 10.A, B, C, 11.A, B, 12.A.
Mindhárom eddig felsorolt kompetenciaterületen és valamennyi említett osztályban moduláris oktatási programcsomagot alkalmazunk.9-10. évfolyamos szakközépiskolai, szakiskolai és előrehozott szakképzési osztályokban emellett a magyar nyelv- és irodalomórák keretein belül tantárgyi bontás nélküli műveltségterületi oktatást alkalmazunk.
A 9.A osztályban novemberre tervezzük a Nálunk, palócoknál című témahetet. Ugyanitt november - december hónapokban valósítjuk meg a Karácsony ünnepköre című, három hetet meghaladó projektet.
A 10.A osztályban március végén - április elején szervezzük majd meg a Fáy András és a reformkor címet viselő témahetet. Ugyancsak március - áprilisban kerül sor a Hagyományok az iskolában és azon túl elnevezésű, három hetet meghaladó projekt lebonyolítására is.
Reméljük, az új tanulásszervezési eljárások elnyerik valamennyi iskolahasználó, illetve az intézmény partnereinek megelégedését egyaránt.

Bátonyterenye, 2011-08-25

Soósné Lehoczki Beáta, szakmai vezető









NÓGRÁDKOMP -TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0189


2. számú tájékoztató



Tisztelt Érdeklődők!

Intézményünkben az előzetesen tervezettek szerint haladunk a Nógrádkomp - oktatási innováció elnevezésű program megvalósításával.
A tanév elején lebonyolítottuk, majd értékeltük a szövegértés - szövegalkotás, illetve a matematika – logika bemeneti méréseket.
Megkíséreljük a tanulói laptop program működtetését, teljes tanórai lefedettséggel valósítjuk meg a kompetencia alapú oktatást, a szövegértés - szövegalkotás, a matematika - logika, a szociális-, életvitel- és környezeti kompetenciaterületen, alkalmazzuk a moduláris oktatási programcsomagokat.
Sikerrel vettük az első félévre tervezett témahét és három hetet meghaladó projekt lebonyolítását is, ezekről honlapunk innovációs rovatában találnak bővebb tájékoztatást.
A második félévben is a munkatervünkben meghatározottak szerint kívánjuk folytatni a munkát, jelenleg a tavaszi témahét és három hetet meghaladó projekt előkészítése zajlik.




Bátonyterenye, 2012-01-06

Soósné Lehoczki Beáta programfelelős


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe